Nagyon gyakran tapasztalom amikor egy gyerek bejön hozzánk a rendelőben (amikor nem coach, akkor egészségügyi dolgozó vagyok), hogy nem köszön. Gondolom mindenkinek ismerős helyzet. Persze nem csak a rendelőben látok ilyet, de ott jobban fülön lehet csípni azt amiről most írni szeretnék. 
Alapvetően három típusa van a köszönés kérdésnek:
1. Köszön. Teljesen mindegy, hogy sziasztok vagy jó napot, rendben van bármelyik, pacsi a gyerekeknek és a szülőnek. 
2. Nem köszön. Szólnak neki, hogy mondd szépen, hogy jó napot, mondja és mindenki elégedett. Pacsi a gyereknek és a szülőnek.
3. Nem köszön, ha rá szólnak, akkor sokszor motyog valamit, vagy nem mond semmit, és ráhagyják. A kicsik elbújnak a szülő lábához, a nagyobbak idegesen tipródnak. Megértem őket. 
Tudják, vagy emlékeztetik őket rá, hogy most itt mondani kéne valamit, de nem tudják, hogy mit. Miért is? Hiszen otthon elmondják, hogy köszönni kell. Ezt nem is vonom kétségbe. De azt is elmondják, hogy mikor, kinek és mit szoktunk köszönni?
Hiszen gondoljunk csak bele, hogy felnőttként hány féle köszönést használunk egy nap! Teljesen mást mondunk egy barátnak mint egy ismerősnek vagy a bankban az ügyintézőnek. Arról nem is beszélve, amikor hirtelen mi magunk sem tudjuk, hogy ki jön szembe, csak abban vagyunk biztosak, hogy ismerjük valahonnan és azért jó lenne mondani valamit, úgyhogy mondunk valamit. Azért, mert tudjuk, hogy így szokás, meg azért mert már van rutinunk és ötleteink arra vonatkozóan, hogy mikor melyik köszönés válik be. A gyerekek is hallják, hogy mondunk valamit, de hát nem mindig ugyanazt (szia, hello, hali, hahó, jó napot, üdv, csókolom és még lehetne sorolni)…Vajon mi alapján választunk? A gyerekek ezt csak akkor tudják, ha elmondjuk nekik.
Ne feledjük, hogy ami egy felnőttnek már alap, (most nem csak a köszönésre gondolok, csak ez egy jól szemléltethető példa), az a gyerekeknek még nem az. Mondok egy másik példát. Mi már tudjuk, hogy azért célszerű szépen kiteríteni a ruhákat száradni, mert kevésbé lesz gyűrött és könnyebb lesz kivasalni, viszont aki még soha életében nem vasalt honnan tudná? Vagy rájön magától, vagy elmondjuk neki. Viszont ha nem mondjuk el, ne várjuk el, hogy egyből tudja. Ezért bármikor amikor tanítani szeretnénk nekik valamit, közelítsük meg úgy, mintha mi is most hallanánk róla először, így könnyebb lesz rálátnunk arra, hogy ha nem ért valamit, akkor annak mi lehet az oka.
Borítókép: Álomba ringató esti mesék (Officina Nova 1993, illusztrálta: Jane Carruth, Hayden McAllister, Kay Brown)
