Rengeteg coachnál látom a mosolygós szelfis az élet csodaszép bejegyzéseket.
Az élet szerintem is csodaszép, ettől függetlenül késő éjjel van és sírva írom ezt a bejegyzést. Hogy miért mondom ezt el? Mert fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, hogy bár az élet a legjobb dolog, néha mégis nehéz. Nem akarok olyan coach lenni aki csak akkor beszél és csak arról, hogy minden milyen szuper…
Van olyan, hogy az ember térdre rogy és úgy érzi, hogy eddig bírta. Az igazi kérdés ilyenkor az, hogy mit kezd ezzel az érzéssel? Gyötri magát és önsajnálatba süllyed, a szőnyeg alá söpri mintha nem is létezne vagy tanul belőle és feláll? Én mindig az utóbbit választottam, most is… Persze olyan is volt, hogy ideig óráig az első két opció valamelyike dominált, de végül mindig az utolsó lehetőség győzött. Ezért is lettem ifjúsági coach.
Középiskolás koromban az utolsó évem maga volt a pokol. Elképesztően sokat bántottak azok, akiket korábban a legjobban szerettem. Nem tudtam olyat csinálni, amibe ne kötöttek volna bele. Minden nap sírva menten haza és szó szerint számoltam a napokat, hogy még mennyi van vissza. Kis híján megbuktam matekból, nem sokon múlott, hogy mehetek-e érettségizni és még sorolhatnám, hogy milyen hatással volt rám az a helyzet amiben akkor éltem, de most nem ez a lényeg… Egyedül küzdöttem meg vele, úgy éreztem, hogy nincs senki akihez fordulhatnék a szüleimen kívül. Utólag már tudom, hogy lett volna, ha szólok, hogy baj van, de akkor azt hittem, hogy nincs, mert úgy tűnt, hogy észre sem veszik. Talán észre vették és arra vártak, hogy szóljak, talán nem. Nem tudom és már nincs is jelentősége. Bitang nehéz volt, de túléltem. Azóta feldolgoztam, előnyt kovácsoltam belőle, sőt meg is bocsátottam.
Ezért éreztem a hívást, hogy legyek az valakinek, aki nekem nem volt. Valaki, akihez lehet fordulni, mert nem csak érti, hogy néha nehéz, hanem tudja is, mert átélte. Kevés olyan dolog van egy iskolában, amivel ne találkoztam volna a saját életemben… Ezért mindig ahhoz nyúlok ha valaki megkeres, ami nekem bevált, segített átvészelni ÉS feldolgozni az adott helyzetet. Van mihez nyúlnom azt elhihetitek. Mire idáig eljutottam, hogy coach legyek rengeteget dolgoztam magamon, és dolgozom a mai napig. Önmagamért és azokért akik hozzám fordulnak.
