Ne intsük le amikor azt mondja, hogy nem figyelsz rám, neked semmi nem jó amit én csinálok, semmit nem engedsz meg és ehhez hasonlók. Bármit is érez igaza van. (A szülőnek is.) Akkor is, amikor nem! Amikor meg igen, akkor meg főleg! Hogy miért? Mert így érzi! Joga van az érzéseihez, arról nem is beszélve, hogy ki tudhatná jobban, hogy mit érez, mint ő maga. Ezért mindig azt a megközelítést választom, hogy elfogadom az érzései jogosságát és tiszteletben tartom őket. Innen már könnyű „nyerni”. Innen már meg tudjuk beszélni, hogy miért érzi azt amit érez, hogy lehet azt kezelni, vajon mit érez a másik és milyen módon lehet konszenzusra jutni. Mert közös nevezőt mindig lehet találni. Néha nehéz megtalálni, néha kicsit kanyargós az út, de létezik. Ahogy Jung is mondta, az emberi lélekben nagyon gyakran a legrövidebb út a kerülőút. Közben meg sokat lehet tanulni empátiáról, rugalmasságról, odafigyelésről meg egy csomó dologról ami később még jól jön az iskolában, a munkában, a kapcsolatokban és még sorolhatnám.
Egyébként is, az igazság középen van. Szóval árok ásás helyett inkább építsünk hidat, vagy kerülőutat, és ha úgy érezzük, hogy másképp nem megy, akkor meg merjünk segítséget kérni.
